"Az igazságtalansággal szembeni tehetetlenség olyan ördögi köröket eredményezhet, amelyek bármelyik társadalmat tönkretehetik. Azok, akik kiábrándulnak az államból, lehet, hogy többet soha nem fognak bízni a társadalomban. Ez pedig azzal jár, hogy felvirágzik a korrupció, a bűnözés és mindenfajta becstelenség."
Markó Balázs
Május harmadika a sajtószabadság világnapja. Régóta tart és ma sem ért még véget a küzdelem azért, hogy szabadon elmondhassuk véleményünket, és hogy szabadon kutathassuk az igazságot, nálunk is, másutt is. De a mai napot használjuk ki arra, hogy megemlékezzünk a sajtó talán legvisszhangosabb sikeréről.
A Dreyfus-ügy az európai modernizáció egyik legfontosabb állomása volt. A harmadik Francia Köztársaság értelmiségének és sajtójának győzelmét jelentette a nyilvánvalóan antiszemita kormány és katonai vezetés ellen. 1894 decemberében hazaárulásért elítélték Alfred Dreyfust, a zsidó származású francia tüzérségi tisztet. A vád az volt, hogy fontos nemzetbiztonsági titkokat szivárogtatott ki a németeknek – a büntetése pedig életfogytiglani börtön, amelyet a guyana-i Ördög-Szigeten, Dél-Amerikában kellett letöltenie. 1895-ben megfosztották rangjától, és deportálták Franciaországból. Az ügy nagyon erős érzelmeket váltott ki az emberekben, a közvélemény és a sajtó megosztott volt, és ekkor éleződött ki a zsidóellenesség igazán Franciaországban.
1896-ban viszont Georges Picquart, a katonai titkosszolgálat újonnan kinevezett főnöke rájött, hogy Dreyfus elítélése nagyrészt hamis bizonyítékokon alapult, és hogy az igazi bűnös egy Esterhazy nevű őrnagy, aki folytonos kapcsolatban volt a párizsi német katonai attaséval. A katonai vezetés, a hadügyminiszter és legtöbb titkosszolgálati tiszt tudott arról, hogy a Dreyfus ellen felhozott vádak nem állják meg a helyüket – tehát nyilvánvaló volt, hogy Picquart nem érhetett el sikert feletteseinél.
Voltak viszont olyanok is, akik hittek neki – ők voltak a dreyfusard-ok. Ilyen volt Anatole France és Émile Zola, mindketten a francia irodalom nagyjai, Claude Monet, a híres impresszionista festő és Georges Clemenceau, későbbi miniszterelnök is. Legfőbb eszközük pedig a sajtó volt, és annak ellenére, hogy egyesek az életükkel fizettek ezért (Émile Zolával például 1902-ben úgy végeztek, hogy betömték lakásának a kéményét, és feleségével együtt szén-monoxid-mérgezésben haltak meg), a végsőkig kiálltak Dreyfus mellett. Talán a legfontosabb fordulópont Zola „J’Accuse...!”, azaz „Vádolom” című cikkének megjelenése volt a L’Aurore újságban, 1898. január 13-án. A francia államelnökhöz címzett nyílt levelében az író megvádol több hivatalos személyt és intézményt Dreyfus-ellenes vádak kitalálásával vagy hamisításával. Sokan álltak a dreyfusard-ok oldalára a cikk megjelenése után, sokan pedig „zsidóbarátsággal” vádolták Zolát és zavargásokat szerveztek ellene, amikor a kormány beperelte rágalmazásért. A bíróság megbüntette háromezer frankra, és el is ítélte egy év börtönre.
Közben pedig folyt tovább a cirkusz. 1899-ben újratárgyalták Dreyfus ügyét, és újra elítélték. Ezúttal viszont könnyítettek a büntetésén, sőt, az államelnök megkegyelmezett neki, de a dreyfusard-ok teljes rehabilitációt akartak. 1906-ban sikerült végül elérni azt, hogy eltöröljék Dreyfus ítéletét, és rehabilitálják– visszavették a hadseregbe, és őrnagyi rangot adtak neki. Tizenkét év után végül győzött az igazság, miután többen meghaltak, és Dreyfus életének egy jelentős részét kitaszítottként, az ország egyik legutáltabb emberekéntkellett leélnie.
A dreyfusard-ok tudták jól, hogy milyen fontos dologról volt szó. Az igazságtalansággal szembeni tehetetlenség olyan ördögi köröket eredményezhet, amelyek bármelyik társadalmat tönkretehetik.Azok, akik kiábrándulnak az államból, lehet, hogy többet soha nem fognak bízni a társadalomban. Ez pedig azzal jár, hogy felvirágzik a korrupció, a bűnözés és mindenfajta becstelenség.
Szerencsére hosszú történelmünk azt bizonyítja, hogy az igazságtalansággal szemben van egy erős fegyverünk: a szabad sajtó. És sok dolguk van az újságíróknak jelenleg is. Dolgozni kell azért, hogy megtudjuk, mi történik a kínai koncentrációs táborokban, dolgozni kell azért, hogy megtudjuk, elsikkasztja-e a marosvásárhelyi városi tanács az adópénzeket. Azért is dolgozni kell, hogy megtudjuk, ki adja ki a parancsot az ellenzéki orosz újságírók meggyilkolására, és azért is, hogy megtudjuk, mely romániai állami intézményeket kell megtisztítani a korrupciótól. Nehéz fényt deríteni arra, hogy az Egyesült Államok kormánya bűnös-e az igazságszolgáltatás akadályozásáért, és azt is nehéz kinyomozni, hogy még mindig vannak-e a nagy román gyógyszercégeknek illegális kapcsolataik állami kórházakkal. A mai napon viszont mondjuk köszönetet azoknak az újságíróknak, akik áldozatokat, kisebbeket-nagyobbakat, hoznak azért, hogy a sajtó hatékony és szabad lehessen.
Commentaires