Milyen helyzetben is volt a magyar nyelvű oktatás a kommunizmus alatt és hogyan próbáltak a magyarok szembeszállni az asszimilációs próbálkozásokkal? A kommunizmus utáni időszakban Romániában a magyar nyelvű oktatás helyreállításáért hosszú és kitartó harc folyt Erdélyben.
Fischer Anna-Gabriella cikke
Milyen helyzetben is volt a magyar nyelvű oktatás a kommunizmus alatt és hogyan próbáltak a magyarok szembeszállni az asszimilációs próbálkozásokkal? A kommunizmus utáni időszakban Romániában a magyar nyelvű oktatás helyreállításáért hosszú és kitartó harc folyt Erdélyben. Az eredményeket nem könnyen érték el, de a magyar közösség elkötelezett volt az anyanyelvű oktatás megőrzése mellett. A kommunizmus térnyerése után a román kormány intézkedéseket hozott be országszerte, melyekkel új értékrendszer bevezetése volt a cél. Az 1945 januárjától kezdődő időszakban, amikor a Groza-kormány hatalomra került, az észak-erdélyi iskolák a Központi Tanácsadó Testület irányelvei szerint működtek. Ez idő alatt a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) vállalta az iskolaügyek kezelését Észak- és Dél-Erdélyben is, és követelte a magyar nyelvű oktatás helyreállítását minden szinten továbbá, hogy a magyar nyelvű iskolák ugyanabban az állami támogatásban részesüljenek, mint a román oktatási intézmények, valamint, hogy a bezárt iskolák újra megnyílhassanak. A kormány már az elején elismerte a magyar iskolák nyilvánossági jogát és pénzügyileg támogatta az elmaradt tanári fizetések kiadását.
Az MNSZ első országos kongresszusán, 1945 márciusában nagy örömmel jelentették be, hogy több dél-erdélyi iskola újra működik. Megnyitották például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, valamint a gyulafehérvári, brassói, aradi és temesvári magyar középiskolákat. De nem elégedtek meg ennyivel, kérvényezték azt is, hogy a magyar nyelvű oktatást magyar tanügyi szervek irányítsák. Sőt, magyar tagozatot akartak létrehozni olyan településeken, ahol legalább 20 magyar iskolás fiatal van. Azt is szerették volna elérni, hogy azok, akik a háború miatt nem tudták befejezni tanulmányaikat, folytathassák az iskolát. De aztán jött az augusztus 5-i tanügyi értekezlet Kolozsváron, és rá kellett jönniük, hogy ez nem lesz egy könnyű harc. A tanárok hónapok óta nem kaptak fizetést, sok helyen nem akarták visszaállítani a magyar iskolákat, és sok magyar diákot sem engedtek beiratkozni a magyar osztályokba. Ezért Márton Áron, Erdély római katolikus püspöke levelet írt Groza miniszterelnöknek, hogy felhívja a figyelmét a magyar nyelvű oktatás problémáira, amelynek hatására a helyzet javulni látszott az elkövetkezendő két évben.
Ezután jött a 1948-as tanügyi reform, amely teljesen más lapokat osztogatott. Ki akarták terjeszteni a társadalmi ellenőrzést az egész oktatásra. Az addig egyház által kezelt magyar iskolákat államosították, és igazodniuk kellett a román tanügyi rendszerhez. Ez azt jelentette, hogy hatalmas strukturális változásokat vezettek be: például megnőtt a tanító- és óvónők száma, több műszaki középiskola létesült, az elméleti középiskolák száma csökkent és a tankönyvek lecserélődtek, vagyis igencsak átszervezték a Közoktatási Minisztériumot. A közigazgatási szervek teljesen a kommunista vezetés áldozataivá váltak. A következő pár évben számos olyan személyt börtönbe zártak, akik vezető pozícióban voltak a MNSZ-ben, vagy akik ismertek voltak a magyar közéletben és az egyházban. Ezek az események teljesen felborították az emberek elképzeléseit, főleg, hogy bevezették a román-magyar kéttagozatos rendszert is. Ez azt jelentette, hogy a következő években elkezdték megszüntetni a már meglévő magyar tagozatokat a műszaki iskolákban, az indoklás pedig az volt, hogy a magyar diákoknak azonos esélyekkel kell versenybe szállniuk a román társaikkal a munkaerőpiacon. Az általános iskolákban is bevezettek több párhuzamos osztályt, hogy javítsák az oktatás minőségét. Azonban ennek következményeként a magyar nyelvű iskolák száma jelentősen csökkent, ami megerősítette az asszimilációs folyamatokat. Az 1956-1957-es körzetesítés további csapásokat jelentett a magyar iskoláknak, bezárások és magyar nyelvű osztályok megszüntetése formájában. Ez a lépés egyre nagyobb politikai nyomást helyezett a magyar kisebbségre és sokan úgy érezték, hogy túlságosan nacionalista szempontok vezérelték. Azonban Bányai László, az Oktatási és Művelődési Minisztérium nemzetiségi főigazgatóságának vezetője lehetővé tette, hogy a magyar diákok anyanyelvükön felvételizzenek román nyelvű főiskolákra, valamint néhány elméleti iskolát visszaállítottak.
Ebben a periódusban a sajtóban egyre többet hallhattak a kulturális szeparatizmus fogalmáról, és ezeknek a megfélemlítő kampányoknak köszönhetően sok tanár távozott, ami jelentősen gyengítette a magyar oktatási szektort. Ezen kívül, 1959-ben összevonták a kolozsvári Babeș és Bolyai Egyetemeket, valamint más oktatási intézményeket, hogy megszüntessék a szeparatizmust. 1965-től kezdődően meghosszabbították a líceumi képzéseket egy évvel, amelyek időtartama így 12 évesre növekedett. 1968 májusában egy képviselő, Takács Lajos, beszédében rámutatott, hogy az elmúlt 15 év alatt 1486-tal csökkent a nemzetiségi iskolák száma. Ez arra kényszerítette a román kormányt, hogy lépéseket tegyen a magyar oktatás érdekében. Újra kineveztek egy nemzetiségügyi államtitkárt a Közoktatásügyi Minisztériumba, és új forgatókönyveket dolgoztak ki az iskolai évfordulók és ünnepségek számára, amelyek szigorúan ellenőrzöttek voltak, de erősítették a magyar nemzetiségi identitást. Ténylegesen létrejött néhány önálló magyar líceum 1971-től, de a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum teljes körű magyarrá alakítását a helyi hatóságok nem engedélyezték. Ennek ellenére a következő évben javultak a magyar oktatási feltételek.
Az 1973-as tanévre nagy hatással voltak a homogenizálási folyamatok, mivel ott, ahol a nemzetiségek mellett románok is éltek, létszámtól függetlenül kötelesek voltak román osztályokat is indítani, de a magyar gimnáziumi osztály indításához legalább 25 tanuló kellett. Ennek következtében a szórványvidékekről végképp eltűntek a magyar általános iskolák és a Székelyföldön is sok helyen megszűnt az általános iskolák felső tagozata, sorra létesültek a román nyelvű osztályok és kevesebb humán, de annál több műszaki értelmiség keletkezett. A nyolcvanas évek durva asszimilációs erőfeszítései során a líceumok és szakiskolák hatalmas csapások érték. Hargita és Kovászna magyar tanfelügyelőit leváltották románra, a magyar osztályban végzett diákokat Moldvába és Olténiába költöztették, a román osztályban végzetteket pedig Hargita, Maros és Kovászna megyébe helyezték át, emellett Hargita megyében több száz magyarul nem beszélő tanárt neveztek ki. Iskolákat szűntettek meg és román osztályokat indítottak, kötelezővé tették a román nyelven történő oktatást és eltűntették az iskolákban a magyar feliratokat, a magyar diákok száma az egyetemeken pedig évről évre csökkent.
A kommunizmus 44 éve alatt sikerült a magyar diákok oktatásának meggyengítése, minden ennek megállítására törekvő intézkedés ellenére. Bár kezdetben a küzdelmek nem voltak hiábavalóak és sikerült óvodákat, szakokat, iskolákat és egyetemeket újraindítani, az idő előrehaladtával ez egyre kevésbé volt elmondható, elsősorban az erőszakos asszimilációs folyamatoknak köszönhetően, főleg a Ceaușescu-korszak második felében, amikor a nemzetiségi oktatás felszámolásával akarták meggyengíteni a magyar nemzeti öntudatot és megerősíteni a homogenitást.
Comments