Mit tudunk a függőségről a ráaggatott narratíváink nélkül?
Horváth Balázs filmje nem drogprevenciós film. Nem akar semmire megtanítani. Csak megmutat. Ez a magyar dokumentumfilm megkímél minket az érzékenyítés megbúvó szándékától. Nem szőtték tele komfortos értelmezésekkel.
A film főszereplője Geri, aki közel 20 éve drogfüggő. Persze szeretne ő leszokni, de amíg várja a két hónap leteltét, hogy eljusson a rehabilitációra, addig meg kell keresni a mindennapi (vagy napi többszöri) anyagot és a hozzá való jópajtásokat. A film gyakorlatilag erről az időszakról szól, s történetisége is kimerül Geri napi teendőiben. Ez persze nem vesz el az élményből, sőt, nem is kell több ennél, hogy nagyjából teljes valóságában, kendőzetlenül végig lehessen nézni egy budapesti (körülbelül harminc éves) férfi önmarcangolását, ahogyan elmondja, mennyire „utálja ezt a szart” majd belövi magának.
A film 2016-ban jelent meg, 2014 és 2015-ben filmezték. Sokáig csak budapesti mozikban volt megtekinthető, majd két évre rá feltöltötték az index honlapjára, itt jelenleg is meg lehet tekinteni:
Nem vagyok biztos benne, hogy a jól bevált magyarázataink nélkül tudunk-e egyáltalán valamit a függőségekről. Mert ezek nélkül csak annyi marad, hogy „ez van”, s ezt is mutatja a film kilencven percen keresztül. Engem azért mégis hálával tölt el, hogy igenis létezik ez a film. Rengeteg emberi erőt feltételez, hiszen látszik, hogy a filmet alkotó jelenetek felvételekor a szereplők már megszokták a kamerát, nagyon természetesen viselkednek. Kérem, ezért is különleges lehetőség, hogy megnézhető és meglátható valami, amire a mindennapokban az a reflexszerű reakciónk, hogy elfordítjuk a fejünket.
Az alábbi rövid interjúban Geri és az egyik barátja a zene nevű drogról beszélnek, majd Geri válaszol a kérdésre, hogy fél-e a haláltól:
A film szereplői közül olyan is van, aki a film megjelenésekor már nem élt.
(fotók forrásai: Port.hu)
Comments