A kincses sziget (1988) - Mémekből kulturálódni

A világhálón keringő trendek sokszor bugyutának és jelentéktelennek tűnhetnek, de a valóság az, hogy minden szubkultúrát vissza lehet vezetni valami olyasmihez, amiből az ember igencsak sokat tud tanulni ...

Sükösd Máté

Miért lett az internet egy 1988-as szovjet rajzfilm megszállottja?

Ha az ember otthonosan mozog az interneten és szabadidejében szeret fejest ugrani annak elvontabb részeibe szórakozás gyanánt, akkor biztos, hogy találkozott már az igencsak komikus férfiassággal menetelő, oroszul duruzsoló, animált figurákkal. A mémvilágot meghódító Dr. Livesey karaktere bár a meztelen szemnek csak még egy jöttment viccnek tűnhet, ha jobban beleássuk magunkat a rajzfilm hátterébe akkor fölöttébb ismerős, releváns és értékes dolgokat fedezhetünk fel.

1988-ban mintha a mai Oroszország fordítottja bontakozott volna ki. Az egyre bezárkózó föderáció helyett egy nyugat felé nyitó, a kapitalista javakat egyre inkább toleráló szovjet birodalom volt jelen, ami szétesésének késleltetése reményében különböző módszerekkel próbálta kielégíteni a nép fogyasztói követelményeit. Mihail Gorbacsov Glasznoszty reformja által a gyorséttermek, ruhaláncok és a nyugati irodalmi művek java része is átléphette a vasfüggöny határát, így olyan, addig tiltólistás könyvek is megjelenhettek a Szovjetunióban, mint Robert Louis Stevenson 1883-ban kiadott A kincses sziget című kalandregénye.

Az 1986 utáni „liberalizálódást” elősegítő reformokat követően sem lett hirtelen kevésbé nyomasztó hely a Szovjetunió, a lakosok különböző problémáikat a szisztematikus és számottevő töményalkohol-fogyasztással kísérelték megoldani. Az orosz vodkapolitika egy komplexebb téma, de maradjunk annyiban, hogy még a „gonosz birodalmában” sem akarta minden vezető azt, hogy a teljes lakosság a szélsőséges önmérgezés híve legyen. Több alakban is szerencsét próbált a szovjet évtizedek alatt a részegség elleni állami kampány, viszont a legszórakoztatóbb és a keleti szláv nyelvvilágban legnagyobb nyomot hagyó próbálkozás az az 1988-as Osztrov Szokroviscs avagy A kincses sziget szovjet rajzfilminterpretációja.

Akkortájt még a kijevi orosz-ukrán barátság műemlékének árnyékában működő Kijevnaucsfilm (Kijevi Tudományos Film) nevű stúdiót kérte fel a szovjet állami televízió egy, az alkohol és dohányzás veszélyeire rámutató gyerekbarát animációs film elkészítésére. Az eddig csak tudományos kisfilmekkel és rövid rajzfilmekkel foglalkozó stúdió megalkotta legnagyobb és egyben utolsó művét, a hibrid stílusú, szovjet karakterű Kincses szigetet. Az ukrán rendező, David Janovics Cserkaszkij teljesen túllőtt a célon, s nem csak egy közszolgálati üzenetet adott át kalandrajzfilmbe öltöztetve, hanem megalkotott egy olyan „nemzeti” ikont, amire olyan büszkék ma a keleti szláv népek, mint a magyarok a Mézga családra vagy épp a Macskafogóra. A történet igencsak egyszerű, a Kincses sziget narratíváját majdnem hűen követi, az ifjú Jim Hawkins és társaságának kalandját regéli el az áruló Long John Silver ellen. Bár a történetet, több értelmezésben, mások is megjelentették a mozgóképvásznon, mint például a Disney elfeledett Kincses Bolygója által, amiért ez a különös verzió mégis kimagaslik, az az animációjának egyedisége, valamint azon képessége, hogy egy tipikusan nyugati történetet sikerült beillesztenie a szerfelett sajátos keleti szláv kultúrába.

A rajzfilm a mai napig az ukránok büszkesége, ők bátran állítják, hogy a világ legjobb rajzfilmjét teremtették meg. A szovjet időkben a teljes oroszizáció fele törekedett a hatalom, ezért sose készült ukrán szinkron. Eddig csak az internet cirillbetűs fórumain vívtak szócsatát a rajzfilm „nemzetisége” miatt, s ma már úgy tűnik, hogy ezt élesben folytatják.

A világhálón keringő trendek sokszor bugyutának és jelentéktelennek tűnhetnek, de a valóság az, hogy minden szubkultúrát vissza lehet vezetni valami olyasmihez, amiből az ember igencsak sokat tud tanulni, illetve a fősodor által üdítően új élményekben lehet része, úgy is, hogy nem mozdul ki szobájának négy fala közül. A tragikus múltú és jelenű orosz-ukrán kapcsolat egyik titkos közös művét csak ajánlani tudom, nem csak, mint kulturális kuriózum, hanem rendhagyó stílusa és bizarr bája miatt is, ami által belekóstolhatunk a különc és számunkra sokszor groteszk ex-szovjet kultúrába.